2. fejezet

Egy nagy és sötét félelmetes farkas volt. Nagyon megijedtem. Nem volt időm elfutni ezért felmásztam egy fára. Vártam egy kicsit hátha elmegy, de nem tágított. Ekkor ráugrottam a hátára és összerogyott. Gyorsan lemásztam a farkasról és kifutottam az erdőből, a kocsimig meg sem álltam. A rétre már nem követett. Lehet, hogy csak el akart üldözni. Gyorsan beültem a kocsiba. megfordultam és visszahajtottam a házhoz. Mikor visszaértem leparkoltam a Volvo mellé és beszaladtam a házba. Bementem a nappaliba ahol az egész család várt. Míg összeszedtem a gondolataimat mindenki engem nézett.
- Na, hogy ment a kocsi? - kérdezte kíváncsian Rosalie.
- Jól de…
- Valami baj van vele?
- Nem, a kocsival semmi baj.
- Akkor mi történt? Olyan ijedtnek látszol.
- Kocsikázás közben találtam egy gyönyörű rétet egy kis patakkal, ami az erdőből jött. Elindultam az erdőbe, hogy megnézzem honnan ered a víz. Találtam egy nagy farkas lábnyomot, de továbbmentem és egy hangos morgást hallottam, aztán egy hatalmas farkas akart megtámadni, de sikerült meglógnom.
- De jól vagy?- kérdezte anya.
- Jól vagyok, de most nem ez a lényeg. Hatalmas volt ez a farkas. Még eddig soha sem láttam ekkorát!
- Itt valami készül. - szólt Carlisle - Először egy idegen vámpír jön Alice látomása szerint, majd egy hatalmas farkassal találkozik Renesme az erdőben. Mindez megtörténik nem messze a házunktól. Ezek nem véletlenek. Meg tudnád mutatni hol, van az a rét és, hogy hol találkoztál a farkassal?
- Persze.
Carlisle, apa, Emmet és én beültünk a Volvoba. Elindultunk a földúton én pedig navigáltam. Mikor odaértünk és kiszálltunk a kocsiból elmentünk a patakig aztán be az erdőbe.
- Itt a lábnyom. – a földre mutattam.
- Ez tényleg hatalmas – mondta Emmet és döbbent arccal figyelte.
- És merre láttad a farkast?
- Még tettem néhány lépést aztán már elő is jött.
Elkezdtük keresni, de sehol nem találtuk.
- Ezek szerint elment. Biztosan, mert meg találtam és nem akart emiatt tovább itt maradni.
Visszamentünk a kocsihoz és beültünk. Nem értettem hová tűnhetett. Egy olyan nagy farkas? Egy kicsit megijesztett, amit Carlisle mondott, hogy a vámpír és a farkas, nem véletlen, hogy idejöttek. Lehet, hogy ennek még lesz folytatása? Ekkor a kocsi megállt és mindannyian kiszálltunk.
Bementünk a házba és a többiek kíváncsian néztek minket.
- Ott volt farkas? – kérdezte Esme.
- Már nem, de a lábnyomot megtaláltuk és tényleg olyan nagy, mint ahogy Renesme mondta.
Mindenki elhallgatott aztán felmentek a szobájukba. Követtem a példájukat és én is felmentem a sajátomba. Lezuhanyoztam és lefeküdtem. Az ágyamból néztem a holdat az ablakon keresztül. De ez így nem érdekes. Felkeltem az ágyból és kimásztam az ablakon keresztül. Felültem a tetőre és onnan néztem a holdat. Telihold volt. Ez a legromantikusabb dolog, amit el tudok képzelni. Egy szerelmes pár kiül és nézik a holdat. Még soha nem voltam szerelmes, de már szeretném megtapasztalni, hogy milyen. Azt szeretném, ha a szerelmem vámpír lenne, mint én. Ha vicces lenne és kedves. Végignézek a családomon és mindenki szerelmes, boldog és van, aki megérti. Engem is megértenek és boldog is vagyok, de ez a fajta szeretet hiányzik az életemből. Lemásztam a tetőről be az ablakon az ágyamba. Még nézelődtem egy kicsit aztán elaludtam. Reggel semmi váratlan nem fogadott. Ugyan olyan volt, mint minden reggel. Lementem a földszintre, de senki nem fogadott semmi váratlan hírrel. Úgy tűnik ez a nap nyugis lesz.
A tesi óra ma egész jó volt. Röplabdáztunk, amit nagyon szeretek. Én vagyok a legjobb játékos, ami persze a vámpírság miatt van. Mindig azon vitatkoznak, hogy melyik csapatban legyek, ami persze nekem tökéletesen mindegy. Mikor kiválasztottuk a csapatokat elkezdődött a játék. Kicsit vissza kellett fognom az erőm, mert izgatott voltam. Imádtam lecsapni. Az ellenfél egyik tagja átütötte a labdát, amely pont az egyik csapattársam kezéhez ment. Ő átütötte egy másiknak az meg nekem. Feladta magasra én pedig egyből lecsaptam. Persze pontot szereztünk és a végén győztünk is. Az óra végén megmosakodtunk és átöltöztünk. Mire felmentünk a terembe a kémiatanárunk már ott volt. Az egész óra unalmas volt. Úgy csinált mindenki mintha figyelni pedig látszott az arcukon, hogy egy másik univerzumban járnak. A tanár elmondta az utolsó mondatokat és csengettek. Lementünk az ebédlőbe és beálltunk az ebédsorba. Valami főzelékszerű kaja volt. Leültünk az asztalhoz és beszélgettünk a barátaimmal. Will, az egyik haverom, odajött, lecsapta a tálcát az asztalra és idegesen leült:
- Az a matektanár már megint 1-est adott.
- Ez már a harmadik egyes. – mondtam neki.
- Hát ez az. Pedig jobb lett a dogám. Biztosan pikkel rám.
Utáltam mikor körülöttem valaki dühös volt. Will arca egész vörös lett és összeszorította a fogát. Csak arra gondoltam, bár ne lenne dühös és egyszer csak a dühe elkezdett csökkenni. Látszott az arckifejezésén és az arcszíne halványult, az állkapcsa ellazult.
- Egész hamar lenyugodtam. – mondta meglepetten és nekilátott az ételnek.
Ez lenne az új képességem? Vagy csak puszta véletlen? Ez nem véletlen. Ez tuti a képességem. Felugrottam az asztaltól és gyors léptekkel siettem az autómhoz.
- Renesme!- kiáltott utánam az egyik haverom, de meg sem fordultam csak izgatottan mentem kifelé.
Beültem a kocsiba és kihajtottam a parkolóból. Hazáig meg sem álltam. Mikor hazaértem beálltam a kocsival a garázsba és bementem a házba. Mindenki bent volt a nappaliban. Alice új ruhákat mutogatott. Biztosan ma vehette őket, mert még nem láttam egyiket sem. A beszélgetést megzavarta örömteli hangom:
- Nem tudjátok, hogy mi történt ma velem! Az egyik barátom mérges volt és arra gondoltam, hogy bárcsak ne lenne mérges, és egyszer csak lenyugodott. Ez biztosan az új képességem. Mi lehetne más.
- Egyszer láttam egy hasonló erejű fiatal vámpírt. A körülötte lévő embereket, vámpírokat vagy bármilyen lényeket fel tudta dühíteni és egymás ellen tudta ugrasztani őket, vagy le tudta nyugtatni. Ez a fajta erő elég ritka. – válaszolt a felfedezésemre Jasper.
- Akkor ezek szerint megvan az új képességem!
- Próbálgasd és tanuld meg irányítani.
- Lenne még egy kérdésem.
- Mi lenne az? – kérdezte apa gyanús tekintettel.
- Szeretnék elmenni Port Angeles – be Mary-vel. Kellene egy pár ruha.
- Mehetsz, de csak vásárolni. Semmi fiúzás!
- Oké, köszi.
Felkaptam a táskám és átnéztem, hogy benne van e a telefonom és a pénztárcám, aztán kimentem a kocsihoz. Útközben felvettem Mary-t, aki el volt ájulva az új kocsimtól.
- Dögös ez az autó, mikor kaptad?
- Tegnap a családtól.
- Nekem is kellene egy kocsi, de a szüleim azt mondják, hogy felelőtlen vagyok, na de hagyjuk a témát. Hová megyünk legelőször?
- Szerintem oda ahová mindig járunk. Ott biztosan hoztak új cuccokat.
Elmentünk a Fashion nevű kis butikba. Szerettük ezt a helyet. Az eladók kedvesek voltak, mindig divatos ruhákat lehetett venni és kedvünk szerint próbálhattunk. Találtam egy felsőt, ami nagyon megtetszett. Fekete volt, a nyaka kivágott, hátul pedig egy fűző díszítette. Felpróbáltam. Mintha rám öntötték volna. Mary kedvesen ezt mondta:
- Nahát Renesme! Nagyon jól áll.
- Köszi. Nekem is nagyon tetszik. Megveszem.
- Te mit találtál?
- Egy farmert és egy pólót. Keresek még egy táskát is hozzájuk.
Elindult a táskák felé és elkezdett válogatni. Amíg ő nézelődött én kerestem még egy szoknyát és egy övet. Amikor végeztünk kifizettük a ruhákat és hazafelé vettük az irányt. Mary kiszállt a házuknál én pedig haza mentem. A nappaliban már csak Carlisle volt. A kanapén ült és olvasta az orvosi könyveket.
- A többiek már a szobáikban?
- Igen. Mindenki azt mondta, hogy most korábban bemennek. Én is mindjárt megyek, csak befejezem ezt a könyvet.
- Jó. Akkor jó éjt.
- Jó éjt.
Bementem a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt. Nagyon megijedtem. Apa ott ült az ágyamon.
- Megijesztettél.
- Nem akartalak megijeszteni.
- Engem vártál?
- Igen.
- És miért?
- Elég sok ideig vásároltatok. Nem csináltatok valami mást is?
- Nem. De a gondolataimban benne lett volna.
- Azt akartam, hogy te mond meg az igazat. De ezt most hagyjuk. Nem ezért jöttem. A családdal megbeszéltük, hogy az lenne a legjobb, ha nem mennél egyedül sehová. Fura alakok mászkálnak erre, amit persze te is tudsz, és nem akarjuk, hogy bajod essen.
- Szóval mindenhová el fog kísérni valaki?
- Igen.
- De miért? Tudok vigyázni magamra.
- Ez nem olyan biztos. Most így gondolod, de ha valaki megtámadna, mit tennél?
- Megütném és elszaladnék.
- Egy gyakorlott vámpírt ennyivel nem rázol le.
- De ez nem igazság.
- Tudom, de meg kell ezt tenned a saját épséged miatt.
Elmondta, felállt és kiment. Szóval most a ház fogságában leszek? Mert az nem fog menni, hogy mindenhová kísérgessenek. Megértem, hogy csak féltenek, de ők is értsenek meg engem. De megpróbálok szót fogadni. Ezután lefeküdtem. Tíz perc múlva aludtam is. Éjjel az erdőben jártam.
A hold bevilágított a fák közé. Befelé haladtam az erdőben. Mikor eléggé bent voltam megláttam egy mozgó, sötét foltot. Seth volt az, farkasként. Mintha a földön feküdt volna és aludna.
- Seth! – kiabáltam neki.
Közelebb mentem hozzá.
- Seth. Történt valami? – kérdeztem tőle, de nem reagált.
- Seth Seth Seth. – szólongattam, de meg sem mozdult.
Már a legrosszabbra gondoltam. Odaguggoltam mellé és óvatosan rátettem a kezem a fejére. Simogattam hátha az érintésemet észreveszi. Megmozdult. Meghátráltam, hogy fel tudjon állni.
Mikor felállt nagyon megijedtem. Nem Seth volt az. A farkas volt, akivel a réten találkoztam. Támadó pózt vett fel. Vicsorított és morgott rám. Megpróbáltam hátrálni. Mielőtt megfordultam volna, hogy elkezdjek futni elrugaszkodott, nekem ugrott és ledöntött a földre. Egy nagyot sikítva felriadtam.

1. fejezet

Észrevettem, hogy mostanában elég furcsa vagyok és ezt a családom is megerősítette. Ha emberek vagy vámpírok közé megyek, mikor nyugalom tör rá mindenkire, mikor pedig harag. Nem tudom, mi lehet az oka, ezért szóltam a szüleimnek. Azt mondták, hogy este megbeszéljük, és bármelyik pillanatban bejöhetnek. – Renesmee. - betoppantak a szüleim.
- Carlisle - lal arra gondoltunk, hogy kialakulóban van egy új képességed. Ez ritka a vámpíroknál, főleg a fiataloknál. Még nem tudjuk mi lesz ez a képesség, de megpróbáljuk kideríteni. Jasper biztosan látott már ilyet. Addig is próbálgatnod kell, hátha rájössz.
Mikor ezt kimondta, Alice berontott. Idegesnek tűnt és zavartnak. Még sosem láttam, hogy ilyen lett volna.
- Látomásom volt! Egy idegen vámpír fog jönni. Valakit keresett, de nem tudom kit és, hogy miért.
Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz. Azért lenne jó, mert még soha nem találkoztam a Culleneken és a Volturin kívül más vámpírral. A rossz viszont az, hogy nem tudom mi az ok, hogy idejön, de az az érzésem, hogy nem jó. A szüleimnek sem tetszik. Ahogy Alice elmondta a látomás lényegét azonnal ijedten egymásra néztek. Nem értem. A gondolataim közepén megszólalt apa.
- Ez nem jó.
- Miért?
- Idegen vámpírok ritkán jönnek erre és általában nem jó szándékkal. Például James, Victoria és Laurent. Ők is csak a bajt keresték aztán James majdnem megölte Bellát.
A beszélgetés után lementem a lépcsőn és az ajtó felé vettem az irányt. Kiléptem az ajtón. Szerettem kint lenni a csillagok alatt gondolkodni és érezni az erdő illatát. A fényük olyan megnyugtató volt. A fák fölé nézve mintha az ég a földig érne és a fák csúcsain egy-egy kicsi csillag ragyogna. A lombjaik egy nagy fekete függönyt alkotva terültek el az ég alatt. Gondolkodásomat megzavarta egy érintés a vállamon. Anya volt. A szemében látszott a féltés.
- Nem kell aggódnod. Tudod, hogy a látomásai nem mindig úgy alakulnak, ahogy látta. Lehet, hogy nem jön, ide csak átmegy az erdőn.
- De féltelek kislányom. Én átéltem emberként, miféle dolgokat képes megtenni egy vámpír a zsákmányért.
- Tudom. James. De én nem vagyok ember. Meg tudom védeni magam. Ráadásul Alice nem tudta, hogy miért jön az-az idegen. Miből gondolod, hogy értem jött?
- Csak gondoltam. Mindenre számítanunk kell. Nekem a családom a legfontosabb és nem szeretnék senkit elveszíteni. – az utolsóm mondatnál már az ajtó felé sétált, aztán bement. Szellő csapta meg az arcom, pedig szélcsend volt. Olyan érzés volt mintha valaki az megsimogatná. Fáradt lettem és bementem a házba. A nappaliban már senki sem volt így bementem a szobámba. Éjjel nem tudtam aludni. Vajon milyen lehet ez a titokzatos vámpír? Miért jöhet? Sajnos senki nem tud ezekre választ adni csak ő maga. Biztosan nem rossz szándékkal. Hisz erre nincs semmi, amit rossz dolgokra lehetne használni. Miért is gondolkodok ezeken? Nem is tudjuk miért jött. Mindig elfelejtem. Lehet, hogy valami jó hírt hoz. De ha az lenne már rég idejött volna elmondani. Semmi sem jött össze. Ezen gondolkodtam, amíg el nem aludtam. Reggel egy csokor virág fogadott, amit az ágyam melletti kis szekrényre tettek. Egy boríték is volt mellette, rajta a minta, egy gyönyörű vörös rózsa. Megpróbáltam lassan kibontani nehogy elszakadjon. Benne volt egy születésnapi üdvözlőkártya, amire ezt írták:
„ Boldog születésnapot kíván az egész Cullen család! Találsz még valamit a borítékban. Nézd meg. Ha kijössz, a bejárathoz, ott is vár még rád egy meglepetés.’’
A születésnapom? Teljesen elfelejtettem. Pedig már vártam, de ez a tegnap este mindent felkavart. Belenyúltam a borítékba és kivettem a benne lévő meglepetést.
- Wááááááááááá- felsikítottam örömömben.
A jogosítvány, amit már hetek óta várok. Most már legalább nem kell a szüleimnek fuvaroznia a suliba. Végre! Gyorsan felöltöztem, megfésülködtem és leszaladtam a lépcsőn. Senkit nem találtam. Benéztem minden szobába, de eltűntek. Aztán eszembe jutott, hogy a levél szerint bejárati ajtó felé kell mennem. Mikor kiléptem megláttam, hogy mindenki kint áll.
- Boldog születésnapot Renesmee!- egyszerre kiáltották.
A család mögött megpillantottam valamit. Mindenki előtte állt ezért közelebb mentem, hogy megnézzem a rejtélyes dolgot. Csak egy nagy sötét foltot láttam, mert még mindig előtte álltak. Már furdalt a kíváncsiság, de direkt húzták az időt. Egyre izgatottabb lettem.
- Ez a tiéd.
Elálltak a rejtélyes ajándék elől és megpillantottam egy kocsit. De nem akármilyen kocsi volt. Egy fekete Jaguar. Mindig is ilyenre vágytam. De honnan tudták? Hát persze. Apa.
- Kiolvastad a gondolataimból, hogy mit szeretnék?
- Igen. Bocsi, de csak így tudtuk meg mit szeretnél, hiszen soha sem mondtad.
- Nem baj. Nagyon örülök neki. Ti vagytok a legjobb család az egész világon.
- Köszönjük a bókot. De nem akarsz elmenni vele egy körre?
- Dehogy nem.
Emmet idedobta nekem a kulcsot. Kinyitottam az ajtót és beültem. Az üléseken és a kormányon valódi bőr volt, a teteje pedig lenyitható. A vezetőülés oldalánál lévő ajtón, kívül fel volt írva, hogy Renesmee. Alig volt hangja. Éppen csak annyi hallatszott, hogy be volt indítva a motor. Ráléptem a gázra és elszáguldottam. Belenéztem a visszapillantó tükörbe és láttam mikor apa mosolyogva csóválja a fejét. Magára ismert a veszetési technikám miatt. Elindultam befelé az erdőbe egy földúton. Elég rázós volt, de jó, mert éreztem a szabadságot. Csak mentem és mentem, amíg meg nem pillantottam egy gyönyörű rétet. Nagyon szép volt. Kiszálltam a kocsiból, hogy közelebbről is megcsodálhassam. A rétet kettéválasztotta egy kis patak. A víztükröt megvilágította a nap és úgy csillogott, mint az arany. Minden tele volt virágokkal és zöldellő bokrokkal. Odamentem a vízhez és belenyúltam. Kellemes volt és tiszta. Látszottak a benne úszkáló kishalak. Az erdő nyugati részéből jött a víz, ezért elindultam a fák közé hátha megtalálom honnan ered. Mikor már egy sűrűbb részen jártam lepillantottam a földre. Egy hatalmas lábnyom volt ott. Még soha nem láttam ekkorát. Ez a lábnyom egyik farkaséhoz sem hasonlít, akit én ismerek. Az ittenieké nem ekkora és ez a hely elég messze van, La Push határától. Talán csak egy farkas kelt itt át és tovább ment kelet felé. Nem foglalkoztam vele és továbbmentem. Éreztem valamit a levegőben. Ahogy mélyebbre mentem az erdőben, egyre erősödött a szag. Most már teljesen biztos voltam benne. Ez a farkas nem ment el, én meg pont a karmaiba futok. Ekkor morgást hallottam. Körülnéztem, merről jöhet a hang. Egyszer csak a bozótból hangos ordítással elkezdett felém futni.