2. fejezet

Egy nagy és sötét félelmetes farkas volt. Nagyon megijedtem. Nem volt időm elfutni ezért felmásztam egy fára. Vártam egy kicsit hátha elmegy, de nem tágított. Ekkor ráugrottam a hátára és összerogyott. Gyorsan lemásztam a farkasról és kifutottam az erdőből, a kocsimig meg sem álltam. A rétre már nem követett. Lehet, hogy csak el akart üldözni. Gyorsan beültem a kocsiba. megfordultam és visszahajtottam a házhoz. Mikor visszaértem leparkoltam a Volvo mellé és beszaladtam a házba. Bementem a nappaliba ahol az egész család várt. Míg összeszedtem a gondolataimat mindenki engem nézett.
- Na, hogy ment a kocsi? - kérdezte kíváncsian Rosalie.
- Jól de…
- Valami baj van vele?
- Nem, a kocsival semmi baj.
- Akkor mi történt? Olyan ijedtnek látszol.
- Kocsikázás közben találtam egy gyönyörű rétet egy kis patakkal, ami az erdőből jött. Elindultam az erdőbe, hogy megnézzem honnan ered a víz. Találtam egy nagy farkas lábnyomot, de továbbmentem és egy hangos morgást hallottam, aztán egy hatalmas farkas akart megtámadni, de sikerült meglógnom.
- De jól vagy?- kérdezte anya.
- Jól vagyok, de most nem ez a lényeg. Hatalmas volt ez a farkas. Még eddig soha sem láttam ekkorát!
- Itt valami készül. - szólt Carlisle - Először egy idegen vámpír jön Alice látomása szerint, majd egy hatalmas farkassal találkozik Renesme az erdőben. Mindez megtörténik nem messze a házunktól. Ezek nem véletlenek. Meg tudnád mutatni hol, van az a rét és, hogy hol találkoztál a farkassal?
- Persze.
Carlisle, apa, Emmet és én beültünk a Volvoba. Elindultunk a földúton én pedig navigáltam. Mikor odaértünk és kiszálltunk a kocsiból elmentünk a patakig aztán be az erdőbe.
- Itt a lábnyom. – a földre mutattam.
- Ez tényleg hatalmas – mondta Emmet és döbbent arccal figyelte.
- És merre láttad a farkast?
- Még tettem néhány lépést aztán már elő is jött.
Elkezdtük keresni, de sehol nem találtuk.
- Ezek szerint elment. Biztosan, mert meg találtam és nem akart emiatt tovább itt maradni.
Visszamentünk a kocsihoz és beültünk. Nem értettem hová tűnhetett. Egy olyan nagy farkas? Egy kicsit megijesztett, amit Carlisle mondott, hogy a vámpír és a farkas, nem véletlen, hogy idejöttek. Lehet, hogy ennek még lesz folytatása? Ekkor a kocsi megállt és mindannyian kiszálltunk.
Bementünk a házba és a többiek kíváncsian néztek minket.
- Ott volt farkas? – kérdezte Esme.
- Már nem, de a lábnyomot megtaláltuk és tényleg olyan nagy, mint ahogy Renesme mondta.
Mindenki elhallgatott aztán felmentek a szobájukba. Követtem a példájukat és én is felmentem a sajátomba. Lezuhanyoztam és lefeküdtem. Az ágyamból néztem a holdat az ablakon keresztül. De ez így nem érdekes. Felkeltem az ágyból és kimásztam az ablakon keresztül. Felültem a tetőre és onnan néztem a holdat. Telihold volt. Ez a legromantikusabb dolog, amit el tudok képzelni. Egy szerelmes pár kiül és nézik a holdat. Még soha nem voltam szerelmes, de már szeretném megtapasztalni, hogy milyen. Azt szeretném, ha a szerelmem vámpír lenne, mint én. Ha vicces lenne és kedves. Végignézek a családomon és mindenki szerelmes, boldog és van, aki megérti. Engem is megértenek és boldog is vagyok, de ez a fajta szeretet hiányzik az életemből. Lemásztam a tetőről be az ablakon az ágyamba. Még nézelődtem egy kicsit aztán elaludtam. Reggel semmi váratlan nem fogadott. Ugyan olyan volt, mint minden reggel. Lementem a földszintre, de senki nem fogadott semmi váratlan hírrel. Úgy tűnik ez a nap nyugis lesz.
A tesi óra ma egész jó volt. Röplabdáztunk, amit nagyon szeretek. Én vagyok a legjobb játékos, ami persze a vámpírság miatt van. Mindig azon vitatkoznak, hogy melyik csapatban legyek, ami persze nekem tökéletesen mindegy. Mikor kiválasztottuk a csapatokat elkezdődött a játék. Kicsit vissza kellett fognom az erőm, mert izgatott voltam. Imádtam lecsapni. Az ellenfél egyik tagja átütötte a labdát, amely pont az egyik csapattársam kezéhez ment. Ő átütötte egy másiknak az meg nekem. Feladta magasra én pedig egyből lecsaptam. Persze pontot szereztünk és a végén győztünk is. Az óra végén megmosakodtunk és átöltöztünk. Mire felmentünk a terembe a kémiatanárunk már ott volt. Az egész óra unalmas volt. Úgy csinált mindenki mintha figyelni pedig látszott az arcukon, hogy egy másik univerzumban járnak. A tanár elmondta az utolsó mondatokat és csengettek. Lementünk az ebédlőbe és beálltunk az ebédsorba. Valami főzelékszerű kaja volt. Leültünk az asztalhoz és beszélgettünk a barátaimmal. Will, az egyik haverom, odajött, lecsapta a tálcát az asztalra és idegesen leült:
- Az a matektanár már megint 1-est adott.
- Ez már a harmadik egyes. – mondtam neki.
- Hát ez az. Pedig jobb lett a dogám. Biztosan pikkel rám.
Utáltam mikor körülöttem valaki dühös volt. Will arca egész vörös lett és összeszorította a fogát. Csak arra gondoltam, bár ne lenne dühös és egyszer csak a dühe elkezdett csökkenni. Látszott az arckifejezésén és az arcszíne halványult, az állkapcsa ellazult.
- Egész hamar lenyugodtam. – mondta meglepetten és nekilátott az ételnek.
Ez lenne az új képességem? Vagy csak puszta véletlen? Ez nem véletlen. Ez tuti a képességem. Felugrottam az asztaltól és gyors léptekkel siettem az autómhoz.
- Renesme!- kiáltott utánam az egyik haverom, de meg sem fordultam csak izgatottan mentem kifelé.
Beültem a kocsiba és kihajtottam a parkolóból. Hazáig meg sem álltam. Mikor hazaértem beálltam a kocsival a garázsba és bementem a házba. Mindenki bent volt a nappaliban. Alice új ruhákat mutogatott. Biztosan ma vehette őket, mert még nem láttam egyiket sem. A beszélgetést megzavarta örömteli hangom:
- Nem tudjátok, hogy mi történt ma velem! Az egyik barátom mérges volt és arra gondoltam, hogy bárcsak ne lenne mérges, és egyszer csak lenyugodott. Ez biztosan az új képességem. Mi lehetne más.
- Egyszer láttam egy hasonló erejű fiatal vámpírt. A körülötte lévő embereket, vámpírokat vagy bármilyen lényeket fel tudta dühíteni és egymás ellen tudta ugrasztani őket, vagy le tudta nyugtatni. Ez a fajta erő elég ritka. – válaszolt a felfedezésemre Jasper.
- Akkor ezek szerint megvan az új képességem!
- Próbálgasd és tanuld meg irányítani.
- Lenne még egy kérdésem.
- Mi lenne az? – kérdezte apa gyanús tekintettel.
- Szeretnék elmenni Port Angeles – be Mary-vel. Kellene egy pár ruha.
- Mehetsz, de csak vásárolni. Semmi fiúzás!
- Oké, köszi.
Felkaptam a táskám és átnéztem, hogy benne van e a telefonom és a pénztárcám, aztán kimentem a kocsihoz. Útközben felvettem Mary-t, aki el volt ájulva az új kocsimtól.
- Dögös ez az autó, mikor kaptad?
- Tegnap a családtól.
- Nekem is kellene egy kocsi, de a szüleim azt mondják, hogy felelőtlen vagyok, na de hagyjuk a témát. Hová megyünk legelőször?
- Szerintem oda ahová mindig járunk. Ott biztosan hoztak új cuccokat.
Elmentünk a Fashion nevű kis butikba. Szerettük ezt a helyet. Az eladók kedvesek voltak, mindig divatos ruhákat lehetett venni és kedvünk szerint próbálhattunk. Találtam egy felsőt, ami nagyon megtetszett. Fekete volt, a nyaka kivágott, hátul pedig egy fűző díszítette. Felpróbáltam. Mintha rám öntötték volna. Mary kedvesen ezt mondta:
- Nahát Renesme! Nagyon jól áll.
- Köszi. Nekem is nagyon tetszik. Megveszem.
- Te mit találtál?
- Egy farmert és egy pólót. Keresek még egy táskát is hozzájuk.
Elindult a táskák felé és elkezdett válogatni. Amíg ő nézelődött én kerestem még egy szoknyát és egy övet. Amikor végeztünk kifizettük a ruhákat és hazafelé vettük az irányt. Mary kiszállt a házuknál én pedig haza mentem. A nappaliban már csak Carlisle volt. A kanapén ült és olvasta az orvosi könyveket.
- A többiek már a szobáikban?
- Igen. Mindenki azt mondta, hogy most korábban bemennek. Én is mindjárt megyek, csak befejezem ezt a könyvet.
- Jó. Akkor jó éjt.
- Jó éjt.
Bementem a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt. Nagyon megijedtem. Apa ott ült az ágyamon.
- Megijesztettél.
- Nem akartalak megijeszteni.
- Engem vártál?
- Igen.
- És miért?
- Elég sok ideig vásároltatok. Nem csináltatok valami mást is?
- Nem. De a gondolataimban benne lett volna.
- Azt akartam, hogy te mond meg az igazat. De ezt most hagyjuk. Nem ezért jöttem. A családdal megbeszéltük, hogy az lenne a legjobb, ha nem mennél egyedül sehová. Fura alakok mászkálnak erre, amit persze te is tudsz, és nem akarjuk, hogy bajod essen.
- Szóval mindenhová el fog kísérni valaki?
- Igen.
- De miért? Tudok vigyázni magamra.
- Ez nem olyan biztos. Most így gondolod, de ha valaki megtámadna, mit tennél?
- Megütném és elszaladnék.
- Egy gyakorlott vámpírt ennyivel nem rázol le.
- De ez nem igazság.
- Tudom, de meg kell ezt tenned a saját épséged miatt.
Elmondta, felállt és kiment. Szóval most a ház fogságában leszek? Mert az nem fog menni, hogy mindenhová kísérgessenek. Megértem, hogy csak féltenek, de ők is értsenek meg engem. De megpróbálok szót fogadni. Ezután lefeküdtem. Tíz perc múlva aludtam is. Éjjel az erdőben jártam.
A hold bevilágított a fák közé. Befelé haladtam az erdőben. Mikor eléggé bent voltam megláttam egy mozgó, sötét foltot. Seth volt az, farkasként. Mintha a földön feküdt volna és aludna.
- Seth! – kiabáltam neki.
Közelebb mentem hozzá.
- Seth. Történt valami? – kérdeztem tőle, de nem reagált.
- Seth Seth Seth. – szólongattam, de meg sem mozdult.
Már a legrosszabbra gondoltam. Odaguggoltam mellé és óvatosan rátettem a kezem a fejére. Simogattam hátha az érintésemet észreveszi. Megmozdult. Meghátráltam, hogy fel tudjon állni.
Mikor felállt nagyon megijedtem. Nem Seth volt az. A farkas volt, akivel a réten találkoztam. Támadó pózt vett fel. Vicsorított és morgott rám. Megpróbáltam hátrálni. Mielőtt megfordultam volna, hogy elkezdjek futni elrugaszkodott, nekem ugrott és ledöntött a földre. Egy nagyot sikítva felriadtam.