Bocsi!!!

Sajnálom, de az 5. fejezetet nem tudom feltenni majd talán csak a jövő hét után, mert most szombaton megyek táborba és majd csak jövő hét pénteken jövök haza. Bocsánatot kérek mindenkitől. Remélem nem gond.

4. fejezet

Tudtam, hogy nem bírok el minddel, de nem mertem kiáltani anyáéknak, nehogy hamarabb rám támadjanak. Aztán előléptek a bokor mögül. Egy vámpír volt három farkas társaságában. Halálakor körülbelül 18 év körüli fiú lehetett. Nagyon jóképű volt. Gyönyörű fekete szemei felett, ott lógott sötétbarna, lefelé simuló haja. Ajka szépen ívelt, amely feltűnő volt sötétvörös színe miatt. Teste arányos volt. Még sosem láttam hozzá foghatót. Vagy ez csak egy álom? Ha egy álom, akkor sosem akarok felébredni. Az sem érdekelne, ha száz vérfarkas venne minket körül. De vajon mit keres három vérfarkassal az erdőben egy ilyen lenyűgöző lény? Vele volt a nagy farkas, akivel a tisztáson találkoztam. Apáék éppen megérkeztek. Biztosan a gondolataimból tudták, hogy hol vagyok.
- Ki vagy te? – kérdezte tőle anya.
- Andrew vagyok. – válaszolta dallamszerű hangján – Te vagy Renesmee. – nézett rám elbűvölő szemeivel. Úgy látszik, pontosan tudta ki vagyok, mert nem kérdés volt.
- Mit akarsz a lányommal? – kérdezte apa, féltő, ám enyhén ingerült hangon.
- Terveink vannak vele, amiről nem tudhat senki rajtam, a segítőim, és a felsőbb vámpírokon kívül. Csak annyit mondhatok, hogy az a dolgom, bármi áron vigyem a feljebbvalóim elé. Gyere velünk Renesmee!
El akar szakítani a családomtól? Ezt nem teheti. Eddig tetszett, de valahogy még egy érzés kezdett előtörni belőlem. A düh eluralkodott rajtam. Nem érdekli, hogy mi boldogan élünk és kiszakítana ebből a környezetből csak azért, mert a felsőbb vámpírok azt mondták neki? Ez kegyetlenségre vall. De a hangja egy kicsit elbódított, bár nem annyira, hogy nemet mondjak neki egy ilyen helyzetben.
- Nem megyek. – mondtam ingerülten és tartottam vele a szemkontaktust.
- Hozd! – intett az egyik farkasnak, amely el is indult felém.
A szüleim elém léptek, aztán elindultak a farkas felé. Anya egy kicsit hátrébb maradt, hogy védjen engem. A nagy farkasra koncentráltam. Reméltem, hogy feldühítem és rátámad a mellette álló fajtársára. A kutyussal egymást néztük mintha megmerevedtünk volna. Hirtelen ránézett a mellette álló óriás plüssre és a torkának ugrott.
- Renesmee! Bella! Fussatok!
Apa nem félt a farkasoktól, csak minket akart védeni. Mindhárman elkezdtünk szaladni. A házig meg sem álltunk. Lelassítottunk a kocsi mellett, aztán besétáltunk.
- Milyen volt a vadászat? – kérdezte Jasper.
- Tanulságos. – válaszolta anya. Erre a szóra mindenki ránk figyelt. Még Rosalie is, akit általában nem nagyon érdekel egy vadászat elmesélése. Biztosan az érdekelte őket, hogy lehet egy vadászat tanulságos.
- Ezt, hogy érted?
Apa elkezdte mesélni a történetet:
- Vadászat közben kettéváltunk két szarvas után. Renesmee külön ment. Egy kis idő után meghallottam a gondolataiban, hogy idegenekkel találkozott. Odamentünk és ott volt a látomásbeli vámpír, három vérfarkassal. Renesmee-vel vannak tervei, de csak annyit mondott, hogy csak ő, a fő vámpírok és a segítői tudhatják, mi az. Még hozzátette, hogy minden áron el kell vinnie a feljebbvalóihoz.
Még jó, hogy apa csak azt hallotta, hogy idegenekkel találkoztam és nem koncentrált teljesen. Még csak az kellene, hogy rájöjjenek, hogy Andrew megtetszett nekem. Nem tudom, hogy mit szólnának hozzá, de biztosan nem örülnének neki. Nem fogok kockáztatni, úgyhogy nem mondom el senkinek. Jobb, ha megőrzöm magamban, így nem árthatok vele.
- Resemee! – szólt nekem Carlisle.
- Tessék? Mi az?
- Azt kérdeztem, hogy történt e valami, mielőtt odaért Bella és Edward?
- Nem. Semmi.
- Ez már tényleg nem játék. Meg kell tudnunk mi a céljuk a lánnyal. Egy ideig ne menjen iskolába, nehogy az úton támadják meg. Legalább két vámpírnak mindig itthon kell vele lennie. – Carlisle beszélte a szüleimmel, amibe egyértelműen beleegyeztek.
- Mindent tudhat rólam illetve rólunk, mert egyből felismert. Biztosan tudja hol lakunk és, hogy ki mikor hagyja el a házat.
- Legyen úgy, ahogy mondtam és meg tudunk védeni. Ha valahogy kijátszanának, el kell mennünk. Nem tudhatjuk, hogy mennyien vannak.
- Rendben. – bár nem szívesen válaszoltam ezt. Nem akarom, hogy mindenki rám figyeljen és egész nap be legyek zárva a házba. Meg akarnak védeni, de ne zárjanak be. Nem mertem nekik mondani, hogy nem értek velük egyet.
- Majd délután Emmet és én elmegyünk és keresünk valamit. Hazahozzuk, hogy te és Bella is tudjatok enni.
- De Edward…
- Jaj Emmet ne mond, hogy félsz. – szakította félbe.
- Nem én, csak semmi kedvem elmenni itthonról. Tudod, hogy én semmitől sem félek. De, ha nagyon szeretnéd, veled megyek.
Apa csak mosolygott egyet, aztán megveregette Emmet vállát. Anya csak ült a fotelben, és figyelte az eseményeket. Apa odament hozzá és elé állt. Anya felállt, féltő tekintetével mélyen a szemébe nézett, aztán megölelték egymást. Tudtam, hogy mi volt a gond. Féltett engem, hogy történik velem valami. Én csak figyeltem őket. Olyan aranyosak voltak. Ott szorították egymást. Ha a vámpírok tudnának sírni anya biztosan, zokogna.
Felmentem a szobámba, mert végig kellett gondolnom ezt az egészet. Mit tehetnék, hogy könnyítsek az életünkön. Csakis az én hibámból, vége a nyugalmas éveknek. Utálom Andrew-t, hogy ezt tette velünk. Annyira aljas és nagyképű. Semmi érzés nem látszott rajta, mikor el akart vinni. Se harag, se öröm, vagy bármi más. Semmi. Egy érzéketlen tuskó. De a szeme teljesen magával ragadt és a megjelenése olyan méltóságteljes. A teste gyönyörű és az arca szépsége senkiéhez sem hasonlítható. De mit is képzelek. Még ezek után tetszik, amit velünk csinált? Ennyi ideig kerestem az igazit és abban a vámpírban találok rá, akit a legjobban gyűlölnöm kellene? Nem az nem lehet. Utálom őt és ez nem fog változni! Nem változhat. A szépsége nem téveszthet meg, csak is arra gondolhatok, hogy mire képes egy parancs miatt. Nem érdekli, hogy tönkretesz minket. De miért pont én, kellek neki? Túl titokzatos ez az egész ügy és valahogy meg kell tudnom mi a célja velem, bármi áron.
Az elméletemet megzavarta egy halk kopogás az ajtón.
- Gyere. – mondtam az illetőnek, aki be is nyitott. Emmet volt az.
- Szia, kiscsaj. Megvan a kaja. Ha kérsz, gyere velem.
- Várj csak! Mennyi az idő?
- Már 5 óra elmúlt.
Ennyire eltelt az idő? Észre se vettem, hogy már több órája itt vagyok bent, és azon az illetőn gondolkodtam, akit most nem nevezek meg.
Felálltam az ágyról és elindultam az ajtó felé. Emmettel elindultunk, lementünk a lépcsőn, és a bejárati ajtó felé vettük az irányt. Kimentünk, és az erdő sűrűjébe sétáltunk. A szüleim ott álltak és úgy tűnt engem várnak.
- Mi már ettünk, a többi a tiéd. Emmet itt marad veled. – mondta anya azután elindultak a ház irányába. Én bólintottam, és elkezdtem enni. A szarvas vére különösen zamatos volt.
- Ez jó fogás volt. - mondtam Emmet-nek, aki eleresztett felém egy mosolyt, aztán újra a fák lombjait nézte. A ”testőröm” megvárta, amíg kiérek a bozótból, azután elvitte a tetemet az erdőbelsejébe. Gyors volt, mert mire a házhoz értem mellettem termett. Ránéztem és ő elégedetten vigyorgott. Én is rámosolyogtam, aztán bementünk a házba. Mikor beléptünk a házba, Jasper hirtelen elém ugrott és gúnyos vigyorral az arcán nézett rám.
- Mi lenne ha…

3. fejezet

Apa és anya berontottak a szobámba.
- Mi történt kicsim? – kérdezte anya ijedt arccal.
- Rosszat álmodtam.
Leült az ágyamra és megölelt.
- Mit álmodtál? - kérdezte apa érdeklődve.
- Éjjel sétáltam az erdőben és megláttam egy farkast a földön. Nem mozdult. Azt hittem, hogy Seth. Megsimogattam, erre felállt. De nem Seth volt az. Az a nagy farkas, amellyel találkoztam az erdőben, a rétnél. Elkezdtem lassan hátrálni, de mielőtt megfordultam volna megtámadt, ekkor ébredtem fel.
Esme benyitott és ezt kérdezte:
- Mi történt?
- Csak rosszat álmodtam nincs semmi baj.
- De már jól vagy?
- Igen, persze, köszi.
Aztán kiment, és apa folytatta a kérdezgetést:
- Más nem volt az álomban?
- Nem, csak ennyi volt.
- Próbálj meg aludni, ha valami baj van, csak szólj nyugodtan.
- Rendben.
Kimentek szobámból én pedig megpróbáltam elaludni. Igazság szerint féltem. Féltem, hogy megint ugyan azt álmodom. De hiába gondolkodok ezen, egyszer úgyis el kell aludnom. Ez így is volt. 5 perc múlva el is aludtam. Már csak reggel ébredtem fel. Kimásztam az ágyból és lementem a lépcsőn, ahol Rosalie fogadott.
- Minden rendben volt miután kijöttek a szüleid?
- Igen. De merre vannak a többiek?
- Carlisle dolgozik, Edward és Bella a szobában, Esme és Alice vásárolnak, Emmet és Jasper pedig vadászni mentek.
- Értem.
Visszamentem a szobámba és rendbe hoztam magam. Felvettem egy farmert és egy pólót. Visszamentem a nappaliba, de akkor már Jasper és Emmet itthon voltak. Alice és Esme is betoppantak, Carlisle-lal együtt.
- Carlisle! Te nem dolgozol?
- Dolgoztam. Az volt az érzésem jobb lesz, ha haza jövök. Egyszerre érkeztünk haza Esme-ékkel.
Mindenki leült. Ki a kanapéra ki a fotelekbe. Nem tudom miért. Az eső is elkezdett esni. Dörgött és villámlott is. Mintha várnánk valakit, vagy valamit. Egyszer csak dörömbölést hallunk a bejárat felől. Esme felállt, hogy kinyissa az ajtót, de mielőtt elindult volna az illető betörte. Belépett. Egy nőt tartott a kezében. Jacob volt az. De hát ő elment! Tanyat tartotta a kezében. A vér szagát éreztem. Jacob karján egy hosszú karomnyom volt. Tanyan is volt egy. De neki nem a karján, hanem a combján. Mivel vámpír volt nem vérzett a seb, de látszott rajta, hogy nagyon fáj neki.
- Carlisle kérlek, segíts rajta!- mondta Jacob aggódó hangnemben. Igaz, hogy nem szereti a vámpírokat, de azért nem akarta, hogy ok nélkül meghaljon.
Carlisle most nem törődött azzal, hogy Jacob honnan került elő. Átvette Tanyat és lefektette a kanapéra.
- Mi történt vele? – kérdezte Carlisle.
- Megtámadta egy hatalmas farkas.
Az a farkas lehetett, amellyel találkoztam az erdőben. Tanya rövidnadrágot viselt így nem kellett letépni a nadrág szárát. Carlisle kitisztította a sebet, bekente, aztán bekötözte. Odament Jacobhoz, aki az egyik fotelben ült. A karján lévő sebet akarta ellátni. Miközben tevékenykedett kikérdeztük Jacobot:
- Hogy-hogy itt vagy Folksban? Hol voltál eddig? – kérdezte tőle anya.
- Kanadában voltam egészen idáig. Találkoztam egy másik falkával, akik a Sziklás- hegységben élnek. Senki nem háborgatja azt a helyet, így nem fenyegeti őket a lebukás veszélye. Szinte ugyan olyanok, mint mi, de az a hely egészen varázslatos. Olyan nyugalmas. Találkoztam egy több mint 200 éves vérfarkassal, akitől sokat tanultam a farkas létről. Biztosan visszamegyek még oda. – áradozott Jacob a kanadai farkas tanyáról.
A történet közben mindig rám tekintett. Egy furcsa pillantással. Még nem nézett rám így soha senki. Zavarban voltam. Nem tudtam mit csináljak, így felálltam és elindultam a kijárat felé. Elmentem előtte, és közben végig követett a szemeivel. Éreztem, hogy mindenki figyel, de megpróbáltam nem figyelembe venni és kiléptem az ajtón. Bementem az erdőbe és leültem egy nagy fa alá. Mostanában nagyon sok furcsa dolog történt. Már egy ideje nyugis volt az életünk, de most mindenféle dolog történik. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy félnünk kell minden vadászaton, sétán, vagy az erdőben töltött idő alatt. Vámpírok vagyunk, és mégis félnünk kell egy állattól. Igaz, hogy nagy és a vámpírok fő ellensége, de mégis csak egy állat. Mi lenne, ha emberek lennénk? Egész nap a házban kuksolnánk? Ez a dolog valahogy nem fér a fejembe. Igaz, hogy nem szeretném bántani, de ez nem mehet így tovább.
Az erdő felé néztem mikor ajtónyitást hallottam. Jacob és Tanya jött ki, Esme meg Carlisle kikísérték őket. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de kíváncsi voltam engem néz e mikor befelé menet elmegyek mellette. Felmentem a lépcsőn ők meg pont akkor értek oda. Lassabban haladtak, mint én ezért volt időm megfigyelni a reakcióját. Megpróbáltam gyorsan rápillantani, úgy, hogy ha nem engem néz, észre sem veszi. De engem nézett. A szemében különös csillogást láttam, amely nagyon feltűnően fénylett sötét szemeiben.
- A lépcsőre figyelj! – szólt rá Tanya Jacobra, aki még néhány másodpercig engem nézett, aztán mintha semmi sem történt volna, komoly arccal a lépcsőre meredt.
Már megint zavarba hozott. Ez az állandó bámulás az őrületbe kerget. Felmentem a szobámba és leültem olvasni. A kedvenc könyvemet, a Vámpírnaplókat. Jókat nevetek azon milyenek a könyvben lévő vámpírok. Például elég furcsa az, hogy hogyan hat rájuk a nap. Miket találnak ki az emberek. A fantáziájuk magával ragadó. Nem hallottam még vámpírt, aki ilyen történeteket talált volna ki. A vámpírok is ábrándoznak, de a való világról és az élet történéseiről. Én sokszor ábrándozok. A könyv viszont nem csak ezért tetszik. Tele van szerelemmel. Nagyon romantikus. Ahogy Stefan szereti és óvja legnagyobb szerelmét, Elenát. Imádom ezt a könyvet.
Az olvasással eltelt az egész nap. Jó idő volt így kinyitottam az erkély ajtaját. Lefeküdtem. Elálmosodtam az olvasásban, ezért elég fáradt voltam. Hamar el is aludtam.
Reggel, miután felkeltem, átöltöztem, és lementem a földszintre. Apa fogadott a lépcső végében:
- Van kedved vadászni?
- Persze. Ki jön még?
- Anya. Most csak hárman megyünk.
Kiléptünk az ajtón és elindultunk az erdő felé. Egyre beljebb és beljebb mentünk. Megláttunk két szarvast. Az egyik egy kicsit nagyobb volt ezért őt szemeltem ki magamnak, de gondoltam, ha anya és apa egyre vadásznak nekik nagyobb kell, így inkább a kicsit választottam.
- Az enyém a kicsi, a tiétek a nagy.
Bólintottak, aztán mindannyian elindultunk a kiszemelt zsákmány irányába. A két szarvas ellenkező irányba futottak. Az enyém arra, amerre a tisztás felé kell menni, bár az jóval távolabb volt. Hirtelen mozgást hallottam a bozótból tőlem balra, és megálltam az egyik fa tövében. Aztán a hátam mögül is. Néhány másodperc múlva már több irányból. Hallottam, hogy egyre közelednek felém.