3. fejezet

Apa és anya berontottak a szobámba.
- Mi történt kicsim? – kérdezte anya ijedt arccal.
- Rosszat álmodtam.
Leült az ágyamra és megölelt.
- Mit álmodtál? - kérdezte apa érdeklődve.
- Éjjel sétáltam az erdőben és megláttam egy farkast a földön. Nem mozdult. Azt hittem, hogy Seth. Megsimogattam, erre felállt. De nem Seth volt az. Az a nagy farkas, amellyel találkoztam az erdőben, a rétnél. Elkezdtem lassan hátrálni, de mielőtt megfordultam volna megtámadt, ekkor ébredtem fel.
Esme benyitott és ezt kérdezte:
- Mi történt?
- Csak rosszat álmodtam nincs semmi baj.
- De már jól vagy?
- Igen, persze, köszi.
Aztán kiment, és apa folytatta a kérdezgetést:
- Más nem volt az álomban?
- Nem, csak ennyi volt.
- Próbálj meg aludni, ha valami baj van, csak szólj nyugodtan.
- Rendben.
Kimentek szobámból én pedig megpróbáltam elaludni. Igazság szerint féltem. Féltem, hogy megint ugyan azt álmodom. De hiába gondolkodok ezen, egyszer úgyis el kell aludnom. Ez így is volt. 5 perc múlva el is aludtam. Már csak reggel ébredtem fel. Kimásztam az ágyból és lementem a lépcsőn, ahol Rosalie fogadott.
- Minden rendben volt miután kijöttek a szüleid?
- Igen. De merre vannak a többiek?
- Carlisle dolgozik, Edward és Bella a szobában, Esme és Alice vásárolnak, Emmet és Jasper pedig vadászni mentek.
- Értem.
Visszamentem a szobámba és rendbe hoztam magam. Felvettem egy farmert és egy pólót. Visszamentem a nappaliba, de akkor már Jasper és Emmet itthon voltak. Alice és Esme is betoppantak, Carlisle-lal együtt.
- Carlisle! Te nem dolgozol?
- Dolgoztam. Az volt az érzésem jobb lesz, ha haza jövök. Egyszerre érkeztünk haza Esme-ékkel.
Mindenki leült. Ki a kanapéra ki a fotelekbe. Nem tudom miért. Az eső is elkezdett esni. Dörgött és villámlott is. Mintha várnánk valakit, vagy valamit. Egyszer csak dörömbölést hallunk a bejárat felől. Esme felállt, hogy kinyissa az ajtót, de mielőtt elindult volna az illető betörte. Belépett. Egy nőt tartott a kezében. Jacob volt az. De hát ő elment! Tanyat tartotta a kezében. A vér szagát éreztem. Jacob karján egy hosszú karomnyom volt. Tanyan is volt egy. De neki nem a karján, hanem a combján. Mivel vámpír volt nem vérzett a seb, de látszott rajta, hogy nagyon fáj neki.
- Carlisle kérlek, segíts rajta!- mondta Jacob aggódó hangnemben. Igaz, hogy nem szereti a vámpírokat, de azért nem akarta, hogy ok nélkül meghaljon.
Carlisle most nem törődött azzal, hogy Jacob honnan került elő. Átvette Tanyat és lefektette a kanapéra.
- Mi történt vele? – kérdezte Carlisle.
- Megtámadta egy hatalmas farkas.
Az a farkas lehetett, amellyel találkoztam az erdőben. Tanya rövidnadrágot viselt így nem kellett letépni a nadrág szárát. Carlisle kitisztította a sebet, bekente, aztán bekötözte. Odament Jacobhoz, aki az egyik fotelben ült. A karján lévő sebet akarta ellátni. Miközben tevékenykedett kikérdeztük Jacobot:
- Hogy-hogy itt vagy Folksban? Hol voltál eddig? – kérdezte tőle anya.
- Kanadában voltam egészen idáig. Találkoztam egy másik falkával, akik a Sziklás- hegységben élnek. Senki nem háborgatja azt a helyet, így nem fenyegeti őket a lebukás veszélye. Szinte ugyan olyanok, mint mi, de az a hely egészen varázslatos. Olyan nyugalmas. Találkoztam egy több mint 200 éves vérfarkassal, akitől sokat tanultam a farkas létről. Biztosan visszamegyek még oda. – áradozott Jacob a kanadai farkas tanyáról.
A történet közben mindig rám tekintett. Egy furcsa pillantással. Még nem nézett rám így soha senki. Zavarban voltam. Nem tudtam mit csináljak, így felálltam és elindultam a kijárat felé. Elmentem előtte, és közben végig követett a szemeivel. Éreztem, hogy mindenki figyel, de megpróbáltam nem figyelembe venni és kiléptem az ajtón. Bementem az erdőbe és leültem egy nagy fa alá. Mostanában nagyon sok furcsa dolog történt. Már egy ideje nyugis volt az életünk, de most mindenféle dolog történik. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy félnünk kell minden vadászaton, sétán, vagy az erdőben töltött idő alatt. Vámpírok vagyunk, és mégis félnünk kell egy állattól. Igaz, hogy nagy és a vámpírok fő ellensége, de mégis csak egy állat. Mi lenne, ha emberek lennénk? Egész nap a házban kuksolnánk? Ez a dolog valahogy nem fér a fejembe. Igaz, hogy nem szeretném bántani, de ez nem mehet így tovább.
Az erdő felé néztem mikor ajtónyitást hallottam. Jacob és Tanya jött ki, Esme meg Carlisle kikísérték őket. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de kíváncsi voltam engem néz e mikor befelé menet elmegyek mellette. Felmentem a lépcsőn ők meg pont akkor értek oda. Lassabban haladtak, mint én ezért volt időm megfigyelni a reakcióját. Megpróbáltam gyorsan rápillantani, úgy, hogy ha nem engem néz, észre sem veszi. De engem nézett. A szemében különös csillogást láttam, amely nagyon feltűnően fénylett sötét szemeiben.
- A lépcsőre figyelj! – szólt rá Tanya Jacobra, aki még néhány másodpercig engem nézett, aztán mintha semmi sem történt volna, komoly arccal a lépcsőre meredt.
Már megint zavarba hozott. Ez az állandó bámulás az őrületbe kerget. Felmentem a szobámba és leültem olvasni. A kedvenc könyvemet, a Vámpírnaplókat. Jókat nevetek azon milyenek a könyvben lévő vámpírok. Például elég furcsa az, hogy hogyan hat rájuk a nap. Miket találnak ki az emberek. A fantáziájuk magával ragadó. Nem hallottam még vámpírt, aki ilyen történeteket talált volna ki. A vámpírok is ábrándoznak, de a való világról és az élet történéseiről. Én sokszor ábrándozok. A könyv viszont nem csak ezért tetszik. Tele van szerelemmel. Nagyon romantikus. Ahogy Stefan szereti és óvja legnagyobb szerelmét, Elenát. Imádom ezt a könyvet.
Az olvasással eltelt az egész nap. Jó idő volt így kinyitottam az erkély ajtaját. Lefeküdtem. Elálmosodtam az olvasásban, ezért elég fáradt voltam. Hamar el is aludtam.
Reggel, miután felkeltem, átöltöztem, és lementem a földszintre. Apa fogadott a lépcső végében:
- Van kedved vadászni?
- Persze. Ki jön még?
- Anya. Most csak hárman megyünk.
Kiléptünk az ajtón és elindultunk az erdő felé. Egyre beljebb és beljebb mentünk. Megláttunk két szarvast. Az egyik egy kicsit nagyobb volt ezért őt szemeltem ki magamnak, de gondoltam, ha anya és apa egyre vadásznak nekik nagyobb kell, így inkább a kicsit választottam.
- Az enyém a kicsi, a tiétek a nagy.
Bólintottak, aztán mindannyian elindultunk a kiszemelt zsákmány irányába. A két szarvas ellenkező irányba futottak. Az enyém arra, amerre a tisztás felé kell menni, bár az jóval távolabb volt. Hirtelen mozgást hallottam a bozótból tőlem balra, és megálltam az egyik fa tövében. Aztán a hátam mögül is. Néhány másodperc múlva már több irányból. Hallottam, hogy egyre közelednek felém.